Nem négyszemközt beszéltek Brüsszelben, az uniós csúcs helyszínén.
Lyukas zászlót kapott a Jobbik elnökétől Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Parlamentben.
Akár 20 évet is kaphatnak, amiért halállistákat gyártottak, majd az ezeken szereplők megölésére buzdítottak az interneten.
Két üzenetet küldött egyszerre.
A HVG birtokába jutottak olyan lehallgatott beszélgetések, amelyek a nyomozati anyagokban már nem szerepeltek.
Két cselgáncsozó talált 120 rajzot egy szikla üregeiben – kiderült, hogy igen jelentős, bronzkori felfedezésről van szó.
A korábban a vietnami háború alatt és a Watergate-botránnyal kapcsolatban írt cikkeiért Pulitzer-díjat kapott Seymour Hersh egy névtelen forrásra hivatkozva állítja, az amerikaiak egy tökéletesen kivitelezett akcióban norvég segítséggel robbantották fel az Oroszországból Németországba gázt szállító tengeralatti vezetékeket. A Fehér Ház szóvivője szerint ez nem igaz.
Vlagyimir Putyin elnök nemrég aláírta azt a törvényt, amely betiltja az „LMBTQ-propagandát” Oroszországban. A jogszabály tiltja az úgynevezett „nem hagyományos értékek” hirdetését. A változás már számos könyvet és filmet érintett. A Deutsche Welle stábja Moszkvában erről, és a tilalom többi gyakorlati hatásáról forgatott.
Amerikában sikeres az infláció megfékezésében a jegybank, itthon ennek nem látja eredményét az Allen & Overy. Az ügyvédi iroda felmérése szerint jelentősen visszaesett a beruházási kedv világszerte. A megnövekedett kockázatok eleve eltántorítják a beruházókat, a jegybanki szigorítások miatt megnövekvő költségek pedig végképp.
Az ukránok szerint Putyin azt a feladatot adta az orosz hadvezetésnek, hogy március végére érjék el a donyecki és a luhanszki területek közigazgatási határait.
A Samsung lehet a következő technológiai óriás, amely szeretné megvetni a lábát a virtuális valóság piacán.
Fotósunk megörökítette, hogy a csütörtökön nyílt fegyver-horgász-vadász kiállításon Semjén Zsolt és barátai hogyan próbáltak ki mindent is szülinapi zsúrokat megszégyenítő lelkesedéssel.
Az ukrán elnök bizakodó országa uniós tagsága kapcsán, európai partnereit azonban arra kérte, a várható orosz invázió előtt biztosítsanak számukra harci repülőket is.
Csaknem kétszázmilliárd dolláros nyereséget hozott össze a nyugati világ öt legnagyobb cége 2022-ben, és az idei év sem ígérkezik rossznak. Mire költik a hatalmas profitokat?
Egy kávézóban bonyolódtak heves vitába, amit a nyílt utcán is folytattak.
Skin a zenéért tett szolgálataiért kapta meg a brit érdemrendet.
Hat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa első fokon azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben.
A brit versenyfelügyelet szerint ha a Microsoft megvásárolná az Activision Blizzardot, a cég könnyen megoldhatná, hogy csak Xboxokon lehessen játszani egyes játékokat. A vállalat szerint nincsenek ilyen szándékai.
Megirigyelte Katart Mohamed bin Szalman trónörökös, aki felkínálta Egyiptomnak és Görögországnak, hogy pályázzanak együtt a 2030-as foci-vb-re. A költségeket Szaúd-Arábia állná.
A legmagasabban jegyezett TikTokker Whisperton, Dancsó Péter épp csak befért a top 20-ba.