HVG.hu

Tartalom átvétel
hvg.hu RSS
Frissítve: 2 év 6 nap

Új rekord: 55 millió forintért kelt el ez a régi Honda

2023, március 28 - 07:21
Ebben a 2,5 évtizedes múltra visszatekintő Integra Type R-ben kevesebb, mint 10 ezer kilométer van.

Nem biztos, hogy sületlenség: itt a hordozható mikrohullámú sütő, ami akkumulátorról üzemel

2023, március 28 - 07:02
Nagy, nehéz, és két akkumulátor kell hozzá egyszerre, de már a vállunkon is vihetjük a mikrónkat, hogy körülbelül 11 ételt és 20 italt felmelegíthessünk – az elektromos kéziszerszámok után a konyhai eszközök piacán is megjelent a Makita. Az viszont kérdés, hogy hol lehet ez hasznos igazán.

Három épületet tett lakhatatlanná a szél, 70-nél is többet károsított meg, autókra borított fákat

2023, március 28 - 06:53
Közzétette a Katasztrófavédelem az összegzését a hétfői szélvihar után.

A hirdetőoszlopok 65, a metrós reklámok nagyjából 600 millió forintot hoznak egy év alatt a fővárosnak

2023, március 28 - 06:45
Nem abból fog meggazdagodni Budapest, amit a reklámok elhelyezéséért fizetnek a cégek a főváros kasszájába.

75 éves sportkocsi: nem akármilyen, hanem konkrétan a legelső Porschéval futottunk össze

2023, március 28 - 06:41
A középmotoros 356-os modell volt az első, mely hivatalosan Porsche néven látta meg a napvilágot, de még nem Németországban.

Sikerült visszaállítani megvakult egerek látását

2023, március 28 - 06:03
Sikerrel állították helyre vak egerek látását a Vuhani Tudományos és Technológiai Egyetem kutatói egy különleges génszerkesztési technikával.

Akkora kárt okozott a szélvihar a dél-balatoni vasútvonalon, hogy még délelőtt is késések lehetnek

2023, március 28 - 06:01
30-90 perces késések lehetnek, mert Balatonszemesen kidőlt egy fa, és kedd délelőttig javíthatják a felsővezetéket. A többi vasútvonalon, ahol baj volt a szél miatt, már helyreállt a menetrend.

Kis Mercedesből is lehet fenyegetőt csinálni

2023, március 28 - 05:55
Közel 500 lóerővel már Németországban is bátran ki lehet bérelni az autópálya belső sávját.

Délelőtt újra visszatérhet a viharos szél

2023, március 28 - 05:50
Éjszakára csökkent a szél ereje, de még nincs itt a vége.

Kiderült, az iskola egy régi diákja volt a nashville-i lövöldöző

2023, március 28 - 05:33
Közzétették a részleteket az újabb amerikai iskolai lövöldözésről.

Marco Rossi: „Ez egy hosszú sorozatnak csak az első lépése volt”

2023, március 28 - 05:25
Minden várakozást felülmúló első félidőről beszéltek a magyar válogatott játékosai Bulgária legyőzése után, a szövetségi kapitány is azt mondta, nem álmodott ilyen jó kezdésről.

Kedden kiderül, a jegybank szerint mikor lesz egy számjegyű az infláció

2023, március 28 - 04:40
Délután közli kamatdöntő ülésének eredményét és új gazdasági prognózisa fő számait is a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

Megmondta Bill Gates, mi az elmúlt évtizedek legfontosabb találmánya

2023, március 28 - 04:03
Sok ember életét lehet vele megmenteni – véli az utóbbi évtizedek technológiai fejlődését jelentős mértékben befolyásoló Bill Gates a mesterséges intelligenciáról.

Hamarosan bemutathat egy új AirPods Pro modellt az Apple

2023, március 27 - 23:03
Kissé nyakatekert módon kezdheti meg a kiegészítői átállítását az USB-C szabványra az Apple: a jelek szerint kiadnak egy ilyen töltőporttal szerelt új AirPodsot, de nem minden modellből, és nem is egy nagyobb modellváltás részeként.

Ha mindig így játszana a válogatott, nem volna min izgulni

2023, március 27 - 22:48
Pompás első félidő után takaréklángon játszott második félidő jött, nagyszerű Szoboszlai- és védőjátékkal nyert a válogatott Bulgária ellen.

Állítólag összehívták a top 100 vezetőt az Apple-nél, hogy megmutassák nekik a nagy újdonságot

2023, március 27 - 22:03
Ez már a végjáték: a napokban top 100 vezetőjét trombitálta össze az Apple, hogy egy rendezvény keretében már a szinte teljesen kész vegyes valóság szemüvegét bemutassa nekik. Egyelőre azonban még sokan szkeptikusak az újdonsággal kapcsolatban.

Automata fegyverekkel lövöldözött egy tizenéves nő egy nashville-i iskolában, három gyerek és három felnőtt vesztette életét

2023, március 27 - 21:55
A beszámolók szerint a gyerekek többségét kimenekítették az iskolából, ők a szomszédban álló templomban várták meg a szüleik érkezését.

"Előbb-utóbb kinulláznak minket" - mondja a békésszentandrási polgármester, aki nem hajlandó asszisztálni az egyházi ingatlan-einstandhoz

2023, március 27 - 21:44
Sinka Imre továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy ő semmilyen formában nem fogja aláírni a helyi iskolához tartozó ingatlanok átadását.

Videó: Szilágyi Áron hátrányban is megállt, hogy megvághassák, ezért fair play-díjat fog kapni

2023, március 27 - 21:15
Még a nagyvonalúságával együtt is megnyerte a döntőt a magyar olimpiai bajnok.

Bombameglepetéssel készülhet a Samsung, jöhet a duplán hajlítható kijelzős csúcsmobil

2023, március 27 - 21:03
A kiszivárgott információk szerint a Samsung egy újfajta készülékkel gyarapíthatja a kínálatát a csúcskategóriában, még a 2023-as év vége előtt.
Ugrás a lap tetejére