HVG.hu

Tartalom átvétel
hvg.hu RSS
Frissítve: 2 év 5 nap

Erős nyitány a parlamentben: „Az akkumulátorgyár-építés olyan, mint az udvarlás: munkát kell bele tenni”

2023, március 27 - 14:26
A meglepő hasonlat Menczer Tamás államtitkártól hangzott el. Az LMP jelezte, hogy az akkugyárak elleni, elutasított népszavazási kérdésük helyett benyújtanak egy újabbat.

Megölte, majd meg akarta enni a kutyáját egy férfi Ózdon

2023, március 27 - 14:19
Az esetről egy helyi önkormányzati képviselő számolt be.

Bencsik András szerint „jó hír”, hogy Ugandában ki lehet végezni a melegeket

2023, március 27 - 14:11
A Demokrata főszerkesztője a Hír TV-ben az mondta: ebben az a „gyönyörű”, hogy jelzés, hiszen nyugaton ezzel szemben „a bubuk az új szentek”.

Újabb két ember halt meg Amerikában a fertőző szemcseppek miatt – ezt lehet tudni eddig a fertőzésről

2023, március 27 - 14:03
Az Egyesült Államok 16 államában 68 olyan beteget találtak, akik szemcseppet használva fertőződtek meg a Pseudomonas aeruginosa nevű baktériummal.

Olyan balesetet szenvedett egy autós, ami csak filmeken tűnik elképzelhetőnek – videó

2023, március 27 - 13:59
A Kia vezetője karcolásokkal úszta meg az esetet.

Narancs riasztást adott ki a meteorológia a szél miatt

2023, március 27 - 13:53
Az országot elérő ciklon „hátoldalán” már megindult a hideg levegő beáramlása Magyarországra.

Majorannát és porcukrot árult drogként, csalás miatt indult eljárás ellene

2023, március 27 - 13:50
Razziáztak a belvárosban a rendőrök és a társhatóságok, 607 embert igazoltattak, rengeteg szabálytalanságot találtak. Elfogtak egy kamudrog-dílert is.

Mozdonyvezetők szakszervezete: Semmibe veszi az Európai Unió Bíróságának ítéletét a MÁV

2023, március 27 - 13:44
Az érdekképviselet állítása szerint jelenleg is több száz per zajlik a vasúttársaság ellen.

Hamarosan jön a legújabb kormányzati csodaszer az infláció ellen: az állami árösszehasonlító

2023, március 27 - 13:24
Mi jó ideje írjuk össze az árakat az élelmiszerboltokban, de az infláció csak nem szorult vissza. Bezzeg ha a versenyhatóság teszi!

Nem indít Kammerer ellen senkit a Fidesz, kiváló jelöltnek tartják az olimpiai bajnokot

2023, március 27 - 13:09
Tuzson Bence államtitkár szerint szerették volna, ha a Fidesz színeiben indul, ám erre a sportoló nemet mondott.

Meglepő felfedezés Egyiptomban: több ezer kos és más állat mumifikált maradványaira bukkantak

2023, március 27 - 13:03
Sok ezer, a kos mellett más háztáji állat maradványait találták meg egyiptomi régészek.

Ha építkezik, számítson arra, hogy a kormány egy fontos díjtételt akár másfélszeresére is emelne

2023, március 27 - 12:56
Kikerült egy kormányrendelet-tervezet, amely szerint akár 50 százalékkal is emelhetik az építkezéseknél használt e-építési napló rendszerhasználati díját.

Új vállalkozásba kezdett Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa

2023, március 27 - 12:50
A zenész mostanában sokat volt Spanyolországban, most elárulta, miért.

Hivatalosan is kiderült, ki lesz a kamatdöntő tanács két új tagja

2023, március 27 - 12:41
Egyikük már kedden is dönthet arról, hogy fenn kell-e tartani az igen magas, 13 százalékos alapkamatot.

Novák fogadta Orbánt, és a háborúról beszélgettek

2023, március 27 - 12:36
Az Európai Tanács múlt heti ülése volt a téma.

Ezrek az utcán, ez már Netanjahu túléléséről szól - hírek Izraelből

2023, március 27 - 12:34
Tizenkét hete tüntetnek Izraelben a hatalomba decemberben visszatérő Benjamin Netanjahu igazságügyi reformja ellen. A jobboldali politikus ellen az elnök és saját védelmi minisztere is felemelte szavát – utóbbit Netanjahu fel is mentette. Vasárnap este óta Izraelben országszerte tüntetnek, Netanjahu viszont egyelőre csak békés demonstrációra szólított fel mindenkit, az igazságügyi reformról egy szót sem szólt. Egyes források szerint a kormány kész befagyasztani a reformtervet, míg mások arról írnak, hogy népszavazás jöhet róla. Izraelben hétfőn országos sztrájkot hirdettek, bezárt a két legnagyobb kikötő, a legnagyobb reptér, a boltok, bankok és egyetemek pedig követték példájukat. Hétfőn délután két tüntető be is tört a Kneszet épületébe, Tel-Avivban pedig egy autós próbálta meg elgázolni a demonstrálókat.

Orbánt azonosította a rendőrség érintettként Hadházy feljelentésében

2023, március 27 - 12:24
Az ellenzéki képviselő ismeretlen tettest jelentett fel a kormányfő olaszországi „repülős kitérője” ügyében, ám a rendőrség Orbán Viktort gyanítja érintettként, így átadta az ügyet a mentelmi joggal érintett személyek esetében eljáró nyomozó ügyészségnek.

Még a választás előtt módosítja a választási törvényt a Fidesz

2023, március 27 - 12:07
Kósa Lajos szerint a szigorításra azért van szükség, hogy külföldiek „ne vásárolhassák fel” a pártokat.

Újabb komoly hiba a ChatGPT-ben, most fizetési adatok válhattak publikussá

2023, március 27 - 12:03
Újabb részleteket közölt az OpenAI a ChatGPT múlt heti hibájáról, melyből kiderül, hogy nem csak más felhasználók beszélgetéseinek címeit, de bizonyos fizetési adatait is láthatták néhányan.

Előkerült az Alibaba alapítója, Jack Ma

2023, március 27 - 11:44
A kínai multimilliárdos azt követően tűnt el, hogy magára haragította a kínai kommunista pártot.
Ugrás a lap tetejére